Ráckeve

Fesztiválok 2012

rendezvenyek 2012 1

Séta a Peregi Duna soron

Táv: 8 km
Nehézségi fok:
könnyű
Útvonal:
Kék Duna Hotel - Kovács J. sétány -Vénhalász utca - Peregi Duna sor - Balabán u. - Vitorla u.
Vissza:
ugyanezen az útvonalon

A híd város felőli hídfőjétől sétálunk át a túloldalra. A hídról akár északi, akár déli irányba tekintünk lélegzetelállító panoráma tárul elénk. Jobbra a Senki-szigetet és mögötte a Kerekzátony-szigetet látjuk. Balra a folyó közepén az Angyali-sziget húzódik. A messzi távolban napos időben, jó látási viszonyok mellett a Budai hegyek körvonalai rajzolódnak ki, sőt tiszta légviszonyok mellett a Gellért hegyen lévő Szabadság szobor alakja is kivehető.

A hídról balra fordulva a sétányról jól megfigyelhetők a túloldal épületei. Az első a Városi Képtár, tőle nem messze egy fehér falú kis ház ablakszemei néznek a vízre. Ebben a házban élt és alkotott Patay László festőművész. Tekintetünk a Kelemen László parkra – a hajókikötőre – siklik, majd az Ady Endre Gimnázium épületegyüttese tűnik fel. A sétányon a Balabán félsziget csücskéig jutunk, de a félszigetre nem lehet bejutni, mert az út le van zárva. A félszigetet arról az Anton von Balabanról nevezték el, aki az 1800-as évek elején a terület uradalmi fővadásza volt.

A sétányról a Vénhalász utcán át kisétálunk a Peregi Duna sorra és a műúton elérkezünk a Balabán utcához. A csatornán keresztülívelő kis hídon lesétálunk a vízpartra. A balra lévő kis zsákutcát is érdemes bejárni. Szemben a túloldalon a Malom-öböl látszik, majd a fák alatt meghúzódó Honvéd Sportegyesület Kajak – Kenu Szakosztályának sporttelepe. A gimnázium légvonalát elérve vissza kell fordulnunk az útlezárás miatt. A Balabán utca földútján a Vitorla utcáig sétálunk, innen visszafordulva az eddig bejárt szakaszon jutunk vissza túránk kiinduló pontjához.

A Vitorla utcán túl csak a vállalkozó kedvűek menjenek tovább. Ezen a szakaszon az Angyali-sziget déli csücskének vonaláig lehet eljutni fákkal, szúrós bokrokkal, magas aljnövényzettel sűrűn benőtt keskeny ösvényen. A vadregényes ösvény egy ház udvarában végződik, ahonnan nem vezet más út vissza, min amin jöttünk. Az akadályok leküzdéséért viszont bőségesen megfizet a természeti szépségek és a háborítatlan nádasokból felröppenő vízimadarak látványa. Ennek a szakasznak a bejárása oda-vissza 1 km, kb. fél órával növeli meg a túra időtartamát.

Kellemes sétát kívánunk!

 



Értesítés

Ráckeve Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete
2012. május 18-án  (pénteken)
13.00  órakor  ülést tart,
amelyre tisztelettel meghívom.

icon Képviselő-testületi meghívó 2012 május 18-ai ülésre

onlinetv01

Elkövetkező eseményeink

H máj. 28
Pünkösdölő
Szo jún. 02
János Vitéz Helytörténeti Kulturális és Művészeti Napok

Naptár

Utolsó hónap május 2012 Következő hónap
H K SZ CS P SZ V
week 18 1 2 3 4 5 6
week 19 7 8 9 10 11 12 13
week 20 14 15 16 17 18 19 20
week 21 21 22 23 24 25 26 27
week 22 28 29 30 31

Nézet kiválasztása

rackeve

Családi napközi és gyermekfelügyelet

Kiállítás

nemz kep

© 2011-2012 RÁCKEVE VÁROS - Minden jog fenntartva.
Impresszum | Jogi nyilatkozat | Adatkezelési szabályzat | RSS hírfolyam