A 2011. évi CCI. törvény 234.§-a módosította a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény 12.§ (3) bekezdésében foglaltakat,

mely a talajterhelési díj egységdíjának mértékét 2012. február 1-jei hatállyal a korábbi 120 Ft/m3 helyett 1.200 Ft/m3 összegben határozta meg, így az ettől az időponttól keletkezett szennyvíz után magasabb díjat kell majd fizetni.
Ráckeve "fokozottan érzékeny" besorolású terület, így ez az összeg háromszoros szorzóval számolható.

Ez azt jelenti, hogy egy köbméter ivóvíz-fogyasztás után 3 600 forint talajterhelési díjat kell majd fizetni.

(Érzékenység alatt a felszín alatti víz, a földtani közeg kockázatos anyagokkal szembeni ellenálló képességét, illetve tűrőképességét jellemző természeti adottságot kell érteni.)

A talajterhelési díjfizetési kötelezettség azt a kibocsátót terheli, aki a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá és helyi vízgazdálkodási hatósági, illetve vízjogi engedélyezés hatálya alá tartozó szennyvízelhelyezést, ideértve az egyedi zárt szennyvíztározót is, alkalmaz.

Amennyiben a közcsatornát év közben helyezik üzembe, a díjfizetési kötelezettség a kibocsátót a közcsatorna üzembe helyezését követő 90. naptól terheli.

A talajterhelési díj alapja a szolgáltatott, vagy egyedi vízbeszerzés esetében a méréssel igazolt felhasznált, illetve mérési lehetőség hiányában az átalány alapján meghatározott víz mennyisége, csökkentve a külön jogszabály szerinti locsolási célú felhasználásra figyelembe vett víz mennyiségével.

A talajterhelési díj alapja csökkenthető azzal a számlákkal igazolt mennyiséggel, amelyet a kibocsátó szennyvíztárolójából, olyan arra feljogosított szervezettel szállíttat el, amely a folyékony hulladék jogszabályi előírások szerinti elhelyezését igazolja.

A helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezéshez kapcsolódó talajterhelési díjat a kibocsátónak (fogyasztónak) kell megállapítania, bevallania és megfizetnie (önadózás) a tárgyévet követő év március 31-éig.

Ebből következően a Tisztelt Fogyasztók a magasabb díjfizetéssel ténylegesen először 2013. március 31-én szembesülhetnek.

Amennyiben kérdésük van, azt az önkormányzat adócsoportjánál feltehetik, illetve az önkormányzati rendeletek társadalmi véleményezése is lehetőséget ad az észrevételre.

A közművekre való rákötés kötelezettségéről egy külön tájékoztató keretében értesítjük a Tisztelt lakosságot.

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium épületenergetika korszerűsítése KEHOP-5.2.9-16-2016-00119

adygimi 2 banner

Ráckevei integrált szociális város-rehabilitáció pályázat VEKOP-6.2.-15-2016-00004

banner szocrehab

Külterületi helyi közutak fejlesztése..." - VP6-7.2.1-7.4.1.2-16

eu videki tersegek

Ráckeve Város Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16

banner ASP 2018

Fesztiválok 2019

fesztivalok 2019

A „Határtalanul!” program Kárpátaljai akcióprogram (HAT-17-04) pályázat

hatartalanul banner

Hasznos funkciók

Facebook

Értesítés

Ráckeve Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete
2019. június 27-én  (csütörtökön)
14.00  órakor ülést tart
amelyre tisztelettel meghívom.

Képviselő-testületi meghívó 2019. június 27-ei ülésre

monarchia koncert

Meghívó

szigetzug duna napok 2019

Meghívó

PEK 2019

Meghívó

emales megh page 0001

2019 rackevei duna ag hajokirandulasok A4 allo

Aktuális események

2019. máj. 31. - 17:00 - 00:00
Képzőművészeti kiállítás
2019. jún. 28. - 08:00 - 00:00
Szigetzugi Duna Napok
2019. jún. 28. - 08:00 - 00:00
Szigetzugi Duna Napok
2019. jún. 28. - 08:00 - 00:00
Szigetzugi Duna Napok
2019. jún. 30. - 19:00 -
Zenés Nyári Esték
2019. júl. 05. - 18:00 -
Péntek Esti Korzó (PEK)
2019. júl. 06. - 19:00 -
Zorall Koncert
2019. júl. 07. - 00:00
Borkovics József Sprintverseny
2019. júl. 19. - 18:00 -
Péntek Esti Korzó (PEK)

Facebook értéktár

RSD Projekt

rsd banner

Online TV

A weboldal cookie-kat használ. Az “Elfogadom” gomb lenyomásával és az oldal használatával elfogadja őket.
Elfogadom