2017. szeptember 28-án, a reggeli órákban indultunk Kárpátaljára. Első úti célunk Beregszász volt, ahova a késő délutáni órákban érkeztünk. Itt találkoztunk idegenvezetőnkkel, Popovics Béla, magyar irodalom és nyelv, illetve művészettörténet szakos tanárral, hely- és sajtótörténésszel, valamint a beregsomi önkormányzat vezetőjével, Hegedűs Attila polgármesterrel és a helyi iskola igazgatójával, Demeter Róberttel.hatartalanul

A helyi építészeti nevezetességek (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskola, gótikus templom, a törvényesség épülete, stb.) megtekintése után a küldöttség megvásárolta az intézmény által igényelt műszaki cikkeket.

Ezt követően elfoglaltuk a szállást, amely a településtől 6 kilométerre, Makkosjánosin található Helikon hotelben volt.

A beregsomiak kérésére a tervezett másnapi iskolalátogatást aznapra, tehát 28-ra kellett időzíteni. Mivel a vendéglátók személyautóval fuvaroztak át minket, ezért a delegáció tagjai közül csak a ráckevei önkormányzat képviselői látogattak el Beregsomra már az esti órákban. Itt megtörtént a számítógépek és a nyomtató, illetve az egyéb könyv- és személyes ajándékok átadása, megtekintettük az iskolát, óvodát, orvosi rendelőt és a polgármesteri hivatalt.

A látogatás alatt találkoztunk a helyi önkormányzat több tagjával, az iskolaigazgatóval, a helyi orvosi rendelő dolgozójával, óvodavezető asszonnyal, polgármester úrral és jegyző asszonnyal. Ott tartózkodásunk során vendéglátóink tájékoztattak minket a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetéről, a hivatal működéséről, az oktatási rendszer működési zavarairól s a megélhetési nehézségekről. Megismerkedtünk továbbá az elvándorlási adatokkal, illetve közvetlen tapasztalatokat szereztünk a magyar kormány által nyújtott támogatásokról.

A több órás eszmecserét követően a késő esti órákban érkeztünk vissza szállásunkra.

Másnap reggel Munkács felé vettük az irányt. Itt megtekintettük a Munkácsy Mihály szülőházának helyén álló épület falára elhelyezett emléktáblát, a hajdani Rákóczi ház, az ún. Fejér ház felhasználásával épült Schönborn-kastélyt, valamint a – többek között - Zrínyi Ilona bátorságáról elhíresült várat, és sétáltunk a település főterén.

Ebédünket is a településen költöttük el. Ezt követően Ungvárra utaztunk. Sétánk során eljutottunk a görögkatolikus templomba, valamint a hajdani Drugeth, majd Bercsényi várba, ahol megtekintettük a múzeum magyar emlékeit. Az esti órákban tértünk vissza a szállásra.

Másnap a csoport Kendereskére utazott, ahol a helytörténeti kutatásokkal is foglalkozó kísérőnk a korábbi években azonosította azt a helyet, ahonnan körbetekintve Feszthy Árpád megfestette híres körképét.

Ez után a Vereckei-hágóra mentünk, ahol megkoszorúztuk a honfoglalási emlékművet. Innen a Vereckei-szoroson áthaladva piknikebéden vettünk részt Gerebenben. Az ízletes fogások után meglátogattuk a II. világháborúban épült Árpád-vonalnak a településen található szakaszát. A földalatti bunkerhálózat célja az orosz csapatok támadásának megakadályozása volt, amelynek a komplexum sikerrel is tett eleget addig, amíg Románia átállásával a szovjetek meg nem kerülték.

A világégést felidéző gerebeni látogatás után küldöttségünk Szolyvára vette az irányt, ahol a világháborút követő sztálini terror kényszermunkára hurcolt magyar áldozatainak állított emlékparkban tisztelegtünk kegyelettel.

Az esti órákat Makkosjánosin, a Beregfest nevű kulturális rendezvényen töltöttük, ahol ismét lehetőségünk nyílt a találkozásra a beregsomi hivatalok, intézmények vezetőivel, akik a fesztiválon a településüket képviselték. A magyar utazótársaság több tagja, kihasználva az újabb lehetőséget, tájékozódott a kárpátaljai helyzetről.

Tartalmas utazásunkat még az utolsó napon is folytattuk. Hazafelé indulva ugyanis betértünk Husztra, ahol néhányan felsétáltunk a várhoz s a Kölcsey-emlékműhöz. Páran a helyi református templomba is eljutottunk, ahol Zsigmond korabeli freskókat csodálhattunk meg.

A társaság másik fele közben Izára ment, ahol a helyi lakosok által előállított termékeket vásároltak.

Ezt követően elindultunk hazafelé, s kétórás várakozást követően átléptük a határt.

Facebook

Értesítés

Ráckeve Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete
2017. december 19-én  (kedden)
14.00  órakor ülést tart
amelyre tisztelettel meghívom.

Képviselő-testületi meghívó 2017. december 19-ei ülésre

Meghívó

Bodzan Antal kiallitas

Meghívó

MOZAIKOK FOTOARTKEVE meghivo

Aktuális események

Facebook értéktár

RSD Projekt

rsd banner

Online TV