VEKOP-8.2.1-15 kódszámú „Ifjúsági Garancia a Közép-magyarországi régióban” elnevezésű kiemelt projekt a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt 4.2 milliárd forintos költségvetésből, az Európai Unió támogatásával a Nemzeti Foglalkoztatási Alap előfinanszírozásában valósul meg.

vkeop 1

 

Az Ifjúsági Garancia lényege, hogy azon 25 év alatti fiatalok, akik sem nem tanulnak, sem nem dolgoznak, minél rövidebb időt töltsenek munkanélküliségben, inaktivitásban vagy tanulás nélkül, illetve, hogy személyre szabott segítséget kapjanak a munkaerő-piaci helyzetük javításához.

A szakképzetlen fiatalok esetében ez elsősorban azzal érhető el, ha visszatérhetnek a tanuláshoz, egy új lehetőséget kapnak a gazdaság igényeihez igazodó szakképesítés megszerzésére.

Képzési költség biztosítása során, a támogatás keretében a tanfolyam teljes díját átvállaljuk.

Keresetpótló juttatásban is részesül a tanfolyam ideje alatt a fiatal, ami a hatályos közfoglalkoztatási bér, 80%-a (65 224 Ft). Képzéshez kapcsolódó utazási költség 100 %-ban megtérítésre kerül.

A szakképzett fiatalok esetében pedig a munkatapasztalat megszerzésére, illetve a versenyszférában történő elhelyezkedés segítésére kell helyezni a hangsúlyt.

A programban résztvevő fiatalok foglalkoztatása esetén a munkáltatónak lehetősége van bértámogatást és 3 féle bérköltség támogatást igényelni az alábbiak szerint:

a) bértámogatás„legfeljebb 8+4” :A támogatás folyósítása legfeljebb nyolc hónapig lehetséges, úgy, hogy a munkaadónak vállalnia kell a támogatás nélküli továbbfoglalkoztatást, amely a támogatás folyósítási időtartama 50%-ának megfelelő további időtartam. A támogatás folyósítási időtartamában a támogatás mértéke a munkabér és a ténylegesen átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adónak legfeljebb 70%-a.

b) „legfeljebb 90 nap” konstrukció:Munkatapasztalat-szerzés céljából nyújtható a projektben bérköltség támogatás e projektben legfeljebb 90 napra.

c) „legfeljebb 10+5 havi”konstrukció: A programrésztvevő, a programba lépéskor ISCED 1-2 kategóriába tartozó (azaz alacsony iskolázottságú) fiatalok érdekében nyújtható csak, olyan hatósági szerződéssel, amely legfeljebb 10 hónap támogatást és 5 hónap továbbfoglalkoztatási kötelezettséget állapít meg.

d) „legfeljebb 6+3 havi”konstrukció: Nem alacsony iskolai végzettségű fiatalok esetében nyújtható, az alábbi konstrukció szerint, olyan hatósági szerződéssel, amely a teljes (legfeljebb) 6+3=9 hónapra állapít meg kötelezettségeket.

A b, c, d, konstrukciónál a támogatott időszakra a munkabér és a szociális hozzájárulási adó 100%-ban megtérítésre kerül.

Ha a fiatalnak van szakmája és egy piacképes ötlete, abban az esetben vállalkozóvá válást elősegítő támogatást kaphat 6 hónap időtartamra, havonta maximum a mindenkori minimálbér összegét (2017-ban bruttó 127 500 Ft/hó).

Egy másik lehetőség a „Vállalkozz Itthon Fiatal” program keretén belül, akár 3.000.000 forintos tőketámogatáshoz is juthat a jelentkező, 10%-os önrész megléte mellett. (Bővebb információ: www.ofa.hu)

A programba bekerülés feltétele, hogy regisztrált munkanélküli legyen a fiatal, az állandó lakcíme, illetve tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán.

További információk, elérhetőségek: a pest.munka.hu oldalon, illetve a 06 1 279 4757 vagy a 06 70 198 7548-es telefonszámon.

vkeop 2

 

Hatósági Főosztály

VEKOP-8.2.1 Projektszervezet

1117 Budapest, Karinthy Frigyes út 3.; 1384 Budapest, Pf. 769

Telefon: (06-1) 279-4707 Fax: (06-1) 466-5311

E-mail:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/pest

fiataloknak

vallakozoknak

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium épületenergetika korszerűsítése KEHOP-5.2.9-16-2016-00119

adygimi 2 banner

banner 900x300

Ráckevei integrált szociális város-rehabilitáció pályázat VEKOP-6.2.-15-2016-00004

banner szocrehab

Külterületi helyi közutak fejlesztése..." - VP6-7.2.1-7.4.1.2-16

eu videki tersegek

Ráckeve Város Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16

banner ASP 2018

Fesztiválok 2019

fesztivalok 2019

A „Határtalanul!” program Kárpátaljai akcióprogram (HAT-17-04) pályázat

hatartalanul banner

Hasznos funkciók

Értesítés

Ráckeve Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete
2019. október 24-én  (csütörtökön)
16.00  órakor ülést tart
amelyre tisztelettel meghívom.

Képviselő-testületi meghívó 2019. október 24-ei ülésre

vegegesokt23

Táncdalfesztivál Ráckeve

Meghívó

Skarica gyermekprogramok október

Orvosok a zenében november

Facebook

2019 nyár rackevei duna ag hajokirandulasok A4 allo

Aktuális események

2019. okt. 18. - 17:00 -
Zsin Judit szobrászművész akvarell kiállítása
2019. okt. 20. - 10:00 - 18:00
Hajómalom szezonzáró nap
2019. okt. 23. - 10:00 -
Ünnepi megemlékezés
2019. okt. 26. - 19:00 -
Vénusz Színház - Táncdalfesztivál
2019. okt. 29. - 17:00 -
Falvédők és korabeli konyhakultúra kiállítás megnyitó
2019. nov. 09. - 17:00 -
Orvosok a zenében - koncert
2019. nov. 20. - 14:00 -
Vénusz Színház- Utazz, képzelet!

Facebook értéktár

RSD Projekt

rsd banner

Online TV

A weboldal cookie-kat használ. Az “Elfogadom” gomb lenyomásával és az oldal használatával elfogadja őket.
Elfogadom