Leendő építkezők, ingatlanvásárlók számára tesszük közzé a Tájékoztatót, amiben összefoglaltuk azokat a szempontokat, melyeket célszerű vizsgálni ingatlanvásárlás előtt.

Az utóbbi időszakban városunkban is egyre többen vásárolnak ingatlant, a meglévő ingatlanokat szeretnék felosztani, vagy építési telekké kialakítani. Ráckevén is jelentősen megnőtt az építkezési kedv.

Nagyon sokan az ingatlan megvásárlása előtt nem tájékozódnak megfelelően a megvásárolni szándékozott telek beépíthetősége, közművesítettsége és egyéb szempontok felől. Gyakori, hogy csak a telek megvásárlását követően jönnek be érdeklődni a polgármesteri hivatalba. Előfordul, hogy ekkor szembesülnek azzal a ténnyel, hogy a megvásárolt telken álmaik háza nem építhető fel, vagy nem úgy ahogy elképzelték.

Tájékoztatónkban összefoglaltuk azokat a legfontosabb szempontokat, melyeket telekvásárlás, vagy építkezés előtt javaslunk megvizsgálni:

1. Az ingatlan fekvése, elhelyezkedése a településen belül:

  • tisztázandó, hogy az ingatlan környezete milyen épületekkel épült be,
  • a lakó rendeltetésen kívül milyen egyéb tevékenységek, milyen rendeltetésű épületek vannak a környezetében, (állattartás, kisipari tevékenység, kereskedelmi vagy vendéglátó egység, esetleg nagyobb gépjármű forgalom)
  • az utca kiépítettsége (szilárd burkolat, járda van-e)
  • mélyfekvésű-e a terület – talajvíz időszakos megjelenése várható-e a talajfelszínen,
  • az utca, területrész forgalmi terheltsége,
  • megközelíthetősége gyalogosan, tömegközlekedéssel.

2. Ráckeve Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata a telek beépíthetőségi paramétereiről, az ingatlant érintő előírásokról ad tájékoztatást: (a szabályozási terv és az építési szabályzat a város honlapján megtekinthető)

  • a telek beépíthető-e, illetve milyen feltételek teljesülését követően válik építési telekké,
  • építési övezeti besorolása,
  • milyen rendeltetésű épületek helyezhetők el a telken,
  • elhelyezhető lakások száma,
  • beépítés maximális mértéke,
  • a telket érinti-e szabályozás (út szélesítése, stb célból), korlátozás
  • egyéb, a telek beépíthetőségét érintő előírások: építési zóna helye, út céljára fenntartott terület
  • tömbbelső feltárással érintett-e a telek.

3. A telek méretének pontos ismerete:

  • a telek nagysága: a tervezett épület bruttó földszinti (falakkal, fedett terasszal) területe, melléképületek (a főépülettel együtt, vagy később épülő gépkocsi tároló, egyéb melléképület) területe összesen nem lehet nagyobb a beépítettség legnagyobb mértékénél,
  • a telek szélessége: a megálmodott épület az előírt oldalkertek távolságának biztosítása mellett „elférjen” a telken,
  • a telek mélysége: az épület az előírt (kialakult) előkert és a hátsókert előírt távolságának biztosítása mellett „elférjen” a telken.

4. Közművesítés:

  • telken belül vannak-e közműbekötések,
  • az ingatlan előtt van-e közműhálózat, melyre a telek ráköthető,
  • a közműbekötések lehetőségéről, várható költségéről a közműszolgáltatótól írásban célszerű előzetesen tájékozódni.

5. Földhivatali nyilvántartás:

  • az ingatlan tulajdoni viszonyairól, per- és tehermentességéről, a helyszíni állapot és a földhivatali állapot egyezőségéről a földhivatalban lehet tájékozódni, vagy a Földhivatal Online rendszeren keresztül ügyfélkapus bejelentkezéssel kérhető le tulajdoni lap és térképmásolat,
  • a tulajdoni lapon és a helyszínrajzon a telken lévő épület feltüntetése, vagy rég elbontott épület törlése megjelenik-e.

A telekre vonatkozó szabályozási előírásokról és a településképi követelményekről írásos tájékoztatás kérhető a Tájékoztató 1. sz. melléklete szerinti tartalmú Kérelem benyújtásával.

pdf Kérelem - Tájékoztatás kérése ingatlanvásárlás előtt, illetve ingatlan beépítési feltételeiről (123 KB)

A kérelmet papíralapon a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodájában lehet benyújtani, illetve elektronikus úton (aláírással ellátva, beszkennelve) a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., vagy a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre megküldeni.

A Tájékoztató a Kérelem beérkezésétől számított 10 napon belül levélben, vagy emailben megküldésre kerül.

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium épületenergetika korszerűsítése KEHOP-5.2.9-16-2016-00119

adygimi 2 banner

banner 900x300

Ráckevei integrált szociális város-rehabilitáció pályázat VEKOP-6.2.-15-2016-00004

banner szocrehab

Külterületi helyi közutak fejlesztése..." - VP6-7.2.1-7.4.1.2-16

eu videki tersegek

Ráckeve Város Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16

banner ASP 2018

Fesztiválok 2019

fesztivalok 2019

A „Határtalanul!” program Kárpátaljai akcióprogram (HAT-17-04) pályázat

hatartalanul banner

Hasznos funkciók

Facebook

szeptemberi kézműves skarica

Idősek napja Ráckeve

Meghívó

orvosmuzsikusok szept.28

Meghívó

emales megh page 0001

2019 nyár rackevei duna ag hajokirandulasok A4 allo

Aktuális események

2019. szept. 15. - 00:00
Őszi Ászok Fesztivál
2019. szept. 28. - 19:00 -
Orvosok a zenében - koncert
2019. szept. 29. - 17:00 -
Idősek világnapja
2019. okt. 05. - 17:00 -
Orvosok a zenében - koncert
2019. okt. 16. - 14:00 -
Vénusz Színház - Piroska és a farkas

Facebook értéktár

RSD Projekt

rsd banner

Online TV

A weboldal cookie-kat használ. Az “Elfogadom” gomb lenyomásával és az oldal használatával elfogadja őket.
Elfogadom